Baromi kényelmes ágyon nagy nyugalomban alhattunk, a srácok (reményem szerint) mint akiket lelőttek, csendben és békében szunnyadtak reggelig, illetve reggeliig. A hotel éttermében az ilyen helyen szokásos svéd asztalos früstök várt minket. Kávé, teák, kakaó, forró csoki kinek-kinek ízlése szerint. A pékárukról költeményt írnék ha lenne hozzá vénám, croissant sajttal és csokival, bagette és magvas brúgó egyaránt - és ami itt a java: sonka és szalámi, abbahagyom mert a klaviatúrára csöppen a nyálam.
Zaba után kis pihenés, fel a buszba és irány a San Siro, ahol új kíséretet kapunk. Séra Attiláék ma egyéb elfoglaltság okán egyik segítőjüket, a csodálatos magyar diáklányt jelölték hostessnek mellénk. Vera budapestiként itt tanul a helyi egyetemen, Ő irányít minket a stadion múzeumában.
A találkozás előtt van még egy órányi időnk körbejárni a környéket. Most fedezem fel, hogy a tér neve a Moratti család legendájáét viseli. A 60-as évekbeli első sztár Inter főnöke, BEK győzelem és a Helenio Herrera féle catenaccio megvalósítója volt a Facchetti, Mazzola, Burgnich fémjelezte csapat. A "kis" Moratti a mai elnök, ki a Mourinho féle társaságot építette fel már a szemünk előtt.
Az épület környéke a sportok jegyében települt be, valamikor régen mindenütt a lóverseny mellé helyezkedtek a labdarúgó klubok. A közönség nagyjából azonos, hát ne kelljen sokat keresgélniük hol is rúgják a bőrt az új őrület hívei. A milánói galopp pálya kertjében nem akármilyen szobor áll: Leonardo da Vinci híresebbnél is híresebb paripája jelzi a terület rendeltetését, monumentalitása lenyűgözi a szemlélőt. E mű vázlatainak egyike a Magyar Nemzeti Galéria legnagyobb kincsei közé tartozik - most láttam az eredetit is.
Szemben a galoppal az ügető, bent gurulnak a kocsikon a hajtók, megy a tréning ezerrel, finom lószag mindenfelé. Aztán a múzeum jön és már tátjuk is a szánkat.
10 euro a jegy ára, 5 a históriás terület, 5 a stadiontúra, jár hozzá egy helyi jó csaj vezetőnek. A történelmi termekben feladata nagyrészt a No photo hier! ismételgetésével telik, szalad teremről teremre mi pedig azt nézzük épp merre jár és ahol nincs - ott kattog és surrog minden ami képet rögzíteni képes. Nem szégyen és nem Kelet-európai szokás, angol turistákkal együtt vagyunk a termekben, ők hasonlóan lopják a vizuális információkat - ilyen az élet. Néhány képeslap és prospektus azért hozódik emlékbe is.
A bejáratnál a két nagy által nyert trófeák, ekkora egyesületeknél csak a java fér egy kiállító terembe - az aktuális dísz az Inter BL serlege. Beljebb az olasz foci története tárgyakban, ősi cipőktől Maldini mezéig, a moziteremben kőkorszaki meccsek filmjei, odébb a legnagyobb sztárok viasszobrai (ami előttünk zárva volt).
A San Siro stadion 1926-ban épült Piero Pirelli ötletére. Akkoriban ő volt az AC Milan elnöke. 1939-ig az egész építmény az AC Milan tulajdonában volt. A második világháborút követően vette birtokba Milánó városa és osztotta meg a használatot a két nagy klub között. Ezzel a feltétellel fogott bele a város egy hosszú és nagy átalakításba, ekkor nyerte el igazi stadion jellegét a pálya - és tartotta külsejét egészen az 1990-es világbajnokságig, mikor is a mai formájára alakították, modernizálták. Ma 85.000 fő a befogadóképessége. Mivel az Inter és a Milan egyaránt hazai pályaként használja, a kék-feketék is igényt tartottak egy névadóra. Giuseppe Meazza, a kétszeres világbajnok legenda mindkét klubban játszott - így ideális jelölt volt erre a célra. Mivel pályája nagy részét az Interben töltötte, megfelelt a kék-feketéknek is, a lényeg hogy nekik is legyen egy inkább hozzájuk kötődő névadójuk. Így 1980 óta a hivatalos név: Giuseppe Meazza stadion San Siroban - San Siro a környező városrész neve. Az Inter szurkolóknak csak Meazza, a Milanosoknak meg Siro - szép kerek a világ, a lényeg hogy különbözzünk egymástól és megfelelően útáljuk egymást.
E hely adott otthont az 1934-es és 1990-es VB legnagyobb meccseinek, 1965-ben, 1970-ben és 2001-ben az európai bajnokok kupadöntőjének (BEK, BL), több profi box VB döntőnek, koncerteknek - fel sem sorolható a programok sokasága.
Az AC Milan klubot 1899-ben alapították, hamarabb mint az FC Intert. A világ egyik legsikeresebb klubja, 6 Európa Kupa (BEK, BL) győzelem, 3 Világ Kupa, 17 olasz bajnoki cím mellet rengeteg egyéb trófea birtokosa. Itt játszott a hatvanas években a legendás svéd trió: Gree, Nordahl és Liedholm, a holland hármas: Rijkaard, Gullit és van Basten, az oalszokról (Altafini, Tarppattoni, Cesare és Paolo Maldini, Baresi, Capello) már nem is beszélve.
Az FC Internazionale alapítási éve 1908. Megálmodói az AC Milan tevékenységével elégedetlen "disszidensek" - innen is eredeztethető a két klub közti ellenséges viszony. Legsikeresebb időszaka az 1960-as és a 2000-es évekre tehető. Az egész labdarúgó sportot befolyásoló (és majdnem elpusztító) védekező játék hona is a San Siro lett: a már említett catenaccio eredményes, ám élvezhetetlen játékot termett. Mindezt elképesztő játékosegyéniségek kivitelezésében: Sarti, Mazzola, Burgnich, Facchetti, Bedin, Guarneri, Picchi, Jair, Suarez és Corso egyaránt a kor legnagyobbjai voltak. Az idők folyamán itt játszott még a későbbi névadó Meazza, a skandináv vonalat hozó Skoglund, a kilencvenes évek kapuslegendája Walter Zenga, Bergomi, a német Mattheus, Klinsmann, Rummenigge és Brehme, a brazil Ronaldo. 2 európai klubelsőség (BEK, BL), 2 Világ Kupa és 13 olasz bajnoki cím van az egylet birtokában.
A San Siro múzeum speciális termében az alábbi 24 játékos életnagyságú viasszobra látható (nekünk ez nem volt nyitva, talán épp ebédeltek a szobrok): Zenga, Bergomi, Facchetti, Mazzola, Suarez, Vieri, Zanetti, Mattheus, Meazza, Picchi, Rummenigge, Herrera, Cudicini, Gullit, van Basten, Rijkaard, Liedholm, Nordahl, Paolo Maldini, Cesare Maldini, Franco Baresi, Rivera, Trapattoni, Rocco.
A múzeumból átérve a stadionba - üresen is fennséges - meghallgattuk az előbbi történeti összefoglalását, majd belakhattuk az elnökök páholyait, a sajtóhelyeket, bekiabáltuk a légteret egy Hajrá Szent Istvánnal, megcsodáltunk egy csomó profinak kinéző amatőrt a gyepen - a Vodafone reklámfilmjét forgatták éppen, majd az öltözőkbe és azok előterébe mehettünk. Interjúfal és Ronaldinho széke egyaránt jó modellháttérként szolgált. Az Inter és a Milan öltözője közti kiáltó különbség (puritán és csicsás) jelképezi a két klub filozófiája és a két elnök közti különbséget is. A Milan az arisztokratikus gőg, az Inter a plebejus egyszerűség csapata. Berlusconi miniszterelnök és TV társaság tulajdonos egyénisége képernyőket, az Inter hagyományai szinte csupasz falakat teremtenek az átöltözés és taktikai értekezletek környezetéül. Az interjúk helye sem lehet azonos: ha a Milan játszik otthon a mixed zone egyik felét, ha az Inter, akkor a másik felét használhatják az újságírók. Hangsúlyozom: ugyanannak a szobának!
A büfé most üres volt, de minden asztal fölött nagyképernyős TV készülékek, amíg eszik iszik a polgár, addig sem marad le semmiről.
Kifelé menet még látjuk ahogy Chivu nyilatkozik egy tévéstábnak, ahogy le akarjuk kapni, azonnal üvöltenek a biztonsági emberek, No photo! és rosszallóan nézik olasz vezetőnket, nem szégyelli magát, idehoz mindenféle szájtáti külföldit és nem tudja meguralni őket? A lány már csak mosolyog, túl van a nehezén, kifelé megyünk, nagyjából jók voltunk, nem hozunk magunkkal egy serleget sem, nem léptünk a (nagyon őrzött) fűre, nem hívtuk randevúra - szóval jó déli program volt. Hogy ő hol ebédelt azt nem tudom, mi....
És ez legyen az úti napló befejező részének a témája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése