Múzium (3) - Úti napló 5/3

Ez igazából nem annyira múzium, mint inkább stadiontúra képanyag, de egy füst alatt történt ami történt. Mivel két hét már (majdnem) eltelt az események óta, emlékeimre hagyatkozom mikor a legnagyobb élményként a Ronaldinho székébe ülést említem - már a fiúk részéről. Nekem a Milan dirigáló asztalán való támaszkodás lehet a szakmai kihívás, bár azért a San Rozsnyaiban is penge játékosokat dirigálhat a tréner. Julio Cesar - Kurán Ádám, Maicon - Földi Roland, Samuel - Tóth István, Thiago Silva-Szabó Bertold, Santon - Laki Márton, Seedorf - Király Ferenc, Cambiasso - Barthel Gábor, Sneijder - Tóth Bence, Ibrahimovic - Horváth Bendegúz, Diego Milito - Dankó Dániel,  Eto'o - Molnár Bálint - most őszintén, a San Siro válogatottja nem klasszisokkal gyengébb mint a MI GYEREKEINK?

 

 

Kinek a pap, kinek a papné, nekem a lánya - tartja a mondás. Aki az Interért bomlik - az a kék-feketék öltözőjében érezte magát szentéjben. Lássuk a puritán faliképeket, az egyszerű fogasokat, a kádat, stb.

Aki pedig a piros-feketére esküszik élvezhette az arisztokratikus Milan vendégszeretetét. Idegenvezetőnk (az olasz lányka) szíve értük dobog, Mikor az ülésrendet ismertette, ilyes hangokat adott ki: Zídorf, mmm, Tiago Szilva (kis szünet, de az istenért sem akartunk elájulni) brazilien pléjer, oh, ah, mmm...

Mi lehet e mögött? :) vagy :D?

És a túra összefogásaként az általános helységek, interjúfal, büfé, ilyesmik. Ritka jópofa dolog ott állni ahol... Leszünk itt még játékosként, edzőként? Talán a fiúknak több esélye van erre mint nekem, de ami a zsákban van, az már megélt dolog - jártunk erre, itt a bizonyság.

Már csak a saját meccsünk marad a hazaindulás előtt - szorgos naplóíró pár hét késéssel is beszámol, kis türelem és lelepleződik a titok: ki nyerte az olasz-magyar párharcot.