Nem a régi grundon - vereség a Grundtól

Újra szombat, kis eltévedés pályakeresés címén, aztán egy egészen gyöngyszem hatású sporttelep valahol Rákosborzasztó külsőn. Ennek a gyönyörűségnek a legrosszabb részén, vöröses salakon játszottunk - illetve játszottak velünk.

Grund 1986 FC – Szt. István SE U-16

4-3 (2-1)

Táncsics út, Bányapark,  40 néző

Szt. István SE:

Szalkai (5) – Földi (3) Tóth I. (3) Sávoly (4), Mohácsi (6) – Nagyszegi (4) Rába (3) Molnár B. (3) –                           Kiss B. (3), Schirilla (6), Tóth B. (3)

Csere: Kiss B. helyett Varga B. (3) a  24. percben, Földi  helyett Szűcs Á. (3) a szünetben, Nagyszegi helyett Poszuk (3) a 63. percben

Gólszerző: Schirilla György a 27. percben, Schirilla György a 46. percben, Sávoly Gergő a 71. percben

Kiegyensúlyozott küzdelemre lehetett számítani. A hazaiak 3 ponttal és egy helyezéssel előztek meg minket, ez azért elég rangadószagúnak tűnt. Gyönyörű, ám nehezen megközelíthető sporttelep várt minket, ám hamar lohadt a lelkesedés: különböző vízügyi nehézségek miatt csak nézhettük a vadi új füves pályákat, nekünk a salak jutott, annak minden bajával. Cipőcserékkel töltöttük az időt, a ráhangolódás helyét átvette a skanzenleső rácsodálkozás: jó dolgában a mai gyerek vörös kavicsot alaig-alig látott, aki nem teniszezett soha, az szinte biztosan nem játszott ilyesmin.

Ami publikus a mérkőzésről:

Az első negyed órában eldöntöttük a meccset. Mindenkinek világos lehetett, idő kérdése mikor szerzünk vezetést. Aránylag tudatosan játszottuk a labdaszerzés és a támadás játékait, helyzet(szerűség)eket is kialakítottunk, a Grundbéliek kalapálták a játékszert amerre álltak, szóval jól indult – aztán a sötétség. Kaptunk, rúgtunk, aztán kaptunk és rúgtunk, ráadásnak kaptunk és kaptunk – erre már csak rúgtunk  - és vége is volt. Valahol az első félidő közepén megnyugodtak a házigazdák, kezdetleges módon a passzjátékot is erőltették – ami szomorú, hogy ettől az időtől kezdve elvesztettük minden bátorságunkat. Határozatlan és hátráló védekezés, vaktában történő indítgatások, a szélekről bejövő labdáktól való páni félelem (3 pontrúgás utáni gólt kaptunk) együtt vezetett az újabb zakóhoz.

Vannak nem publikus tanulságai is a mai találkozónak, ezek azonban a névben is láthatóan nem publikusak, de legalább annyira fontosak mint hogy ki hova helyezkedik. 

Szalkai Ferenc  bemutatott pár bravúrt, a kósza labdákat is magabiztosan fogta – de ha minden igaz  4 gólt kaptunk, abból 3 előtt jött a labda vagy 30-35 métert, ilyesmik után egy kapus nagy dícséretet nem szokott kapni.

Földi Roland pályán töltött félideje nagyrészt helykereséssel telt. Ment volna az ösztönei szerint befelé, az edző üvöltött vele hogy ne tegye, aztán ment volna az ösztönei szerint… és így szép lassan eltelt a 45 perc.

Tóth István bizonytalanul, kapkodva, rossz helyezkedésekkel megágyazott a vereségnek. Indításai nem sikerültek, a belső védekezésről a már említett 3 gól mindent elmond – azért néha illett volna fejpárbajt nyerni.

Sávoly Gergő annyival emelkedett társa fölé, hogy egy előre húzódás után gólt szerzett és bent tartotta a meccs reményében a csapatot, egyébként szinte minden ugyanaz mint Tóth Istvánnál. A testi erő kihasználása és a megelőző szerelési kísérletek elegye nála túl gyakran eredményeznek kakasviadal külsejű párharcokat – erre a jövőben több figyelmet kell fordítanunk.

Mohácsi Bence a legérdekesebb játékosok egyike. Se plusz, se mínusz irányban nem befolyásolja a többiek teljesítménye, mindig hoz egy szintet – és ez nem alacsony szint. A mai napon is magabiztos volt, vállalkozott a felfutásokra, nem rajta múlt hogy pont nélkül jöttünk le a pályáról.

Nagyszegi Mihály az első félidőben kényszerűségből végig jobbhátvédet játszott, meggyűlt a baja gyors ellenfelével, a támadások segítésére így nem maradt ereje. Neki a korából és mérkőzéstapasztalatából adódóan nagyobb hatással kéne lennie a társaira. Bosszantó hogy csak belenyugszik a mérkőzéshelyzetekbe. Ma a hibás helyezkedések megváltoztatták a szerepkörét, és csak tette az ebből adódóakat - nem javította környezete hibáit.

Rába Patrik sok labdát szerzett, de ezek jó részét el is ajándékozta, sem a tempót, sem a ritmust nem érezte.  Nála éreztem leginkább a talaj miatti bizonytalanságokat.

Molnár Bálint a szokásos sok futás mellett ma veszélytelenül és céltalanul focizott. Újra és újra irányba vette az oldalvonalat, indításai sem sikerültek, felőrlődött a labda megtartásában.

Kiss Benjámin épp egy osztályozható időnyit volt a pályán. Csúszkált, cipőt cserélt, így is akadt egy ígéretes elfutása – lesz mit tisztázni vele a mai találkozóról.

Schirilla György két góllal vette ki részét a csatából. Amit a mögötte játszók lehetővé tettek, azt megoldotta. Tanulság legyen mindenkinek: csapat nélkül nem lehet csapatsportot játszani, hiába küzd elöl egy, hiába rúg annyi gólt amivel idegenben nyerni kéne – az összeredmény csak vereség lehet.

Tóth Bence Oscar díjat érdemlően játszotta el a Láthatatlan ember szerepét. Ott volt, úgy emlékszem és volta az a…, ja, nem az a másik, izé…, ja az sem. Szóval az emlékezet hálójában a mai napról vele kapcsolatban a semmi marad.

Varga Bálint hozta nyári önmagát. Nagy mackó a középpályán, akinek még nem jött el február másodika, szunyókált békésen, ha néha labdához ért azt lassan tette. Volt is jobb és lesz is jobb, ma a mínusz nap  volt.

Szűcs Ádámon látszott az eddigi kevesebb lehetőség miatti drukk, kicsit kapkodott - sem negatív, sem pozitív irányban nem tűnt ki – még nem tudom ez kritika vagy dicséret.

Poszuk Balázs nem tudott változtatni a találkozó menetén, mentségére legyen mondva, elég kevés időt kapott erre. Indítási kísérleteinek nagy része vaktában szállt a szélrózsa több irányába. Kis felmentés: az ő adottságai egy összjátékot játszó csapatban tudnak kiteljesedni, ma nem ilyenként maradunk szurkolóink emlékezetében.