Egy igen kicsi Nagytétény

Az első hétközi forduló, szorosnak látszó, de mégis magabiztos győzelem. Rengeteg kimaradt gólhelyzet és a korabeli tudósításból kiderülhetően egyéni értékelések kezdete - a fiúk igényelték hogy megismerjék a véleményemet. Óhajod számomra parancs - mondja állítólag az Univerzum, s lőn.

Nagytétény – Szt. István SE U-16
1-3 (0-2)
Angeli út, 30 néző
Szt. István SE:
Patai (0) – Prémusz (5) Sávoly (5) Tóth I. (6) Cseperkáló (4) – Kucsera (4) Rába (4) Poszuk (4) Molnár B. (5) – Toldi (5) Schirilla (5)
Csere: Prémusz helyett Földi (6) a szünetben, Rába helyett Cser (5) a szünetben, Cseperkáló helyett Mohácsi (6) a szünetben, Poszuk helyett Nagyszegi (6) a szünetben, Patai helyett Lajtos (6) az 54. percben, Toldi helyett Szűcs Á. (-) a 72. percben
Gólszerző: Tóth István a 15. percben, Schirilla György az 35. percben, Nagyszegi Mihály a 89. percben
Vannak napok, mikor minden nehezebb – ócska reklámszöveg, semmit nem segít ilyenkor az öt gyógynövény, a bla-bla-bla sportkrém, az ilyen napokon az se jó ami jó, 100 bolha (százból ha) egyszer jó, az már nagyon jó – ez ilyen nap volt.
Az előzetes várakozás szerint szép kora őszi galopp várt ránk, ehhez képest az utolsó 20 percben a Fűrész és Freddy Kruger sem ijeszthetett volna jobban ránk mint a lelkes hazaiak. Sok mindent elárul hogy a kapusoknak nem, vagy épp csak lehetett osztályzatot adni, a saját térfelünket bérbe adhattuk volna valami díszes kirakodó vásárnak, Robinsonnak tömegiszonya lehetett szegény Patai Lacihoz képest – de ha minden helyzet kimarad csak a csupasz győzelem maradhat örömforrásként. Némely csapatnak az előre mutató vereségeket kell pozitívumként feldolgozni, mi – hála a Teremtőnek – egy hátramutató győzelem birtokában gondolkodhatunk a hogyan továbbon.
Mindenképpen szólni szeretnék a tétényi srácokról: ennyi alázatot ritkán látni ebben a korosztályban, kedvesek, szimpatikusak voltak, kapusteljesítményük kiemelkedő. Azért sose legyen rosszabb napunk – 3 meccs, 3 győzelem, irány a hullámvasúton felfelé!

Patai Lászlónak talán három kifutás jutott, megbízhatóan tette a dolgát, szép nyugodt öregkora lesz ha csak ennyire idegesítik az ellenfelek a jövőben is.
Prémusz Róbert technikailag oké, alkotókedvben semmilyen volt ma, szép fegyelmezetten tette a dolgát, a passzai biztosak, ám támadó nélküli ellenfél esetén ez olyan mint a kerítés nélküli kertkapun a lakat – jól zár, csak nincs mit.
Sávoly Gergő magabiztos bástyának bizonyult - hogy a guruló labdát miért akarta fejjel kitenni a 16-oson belülről, az a nagy rejtvények sorát növeli, viszont Ő rúgta a leghosszabbat is – csupa furcsa rekord – sajnos sok a lökés a játékában, kerti törpéket nem kéne dulakodással arrébb tenni.
Tóth István góllal debütált, hangosan irányította a többieket, dícsért ha kellett és akkor is ha nem, megható a lelke(sedése), a féket kell megtanulnia kezelni és messzire repülhet nyugati felhőkön – bár az ukránokat, oroszokat nézve a keleti felhők is elég csinosak mostanában.
Cseperkáló Gergő magabiztos balbekk, ösztönösen vonzódott a belső védőkhöz, míg a jobb oldalon őriztük a semmit addig Ő futott is előre, kár hogy ballal csak piszkálgat – legalább van hova fejlődnie. Komolyra fordítva: a labda nélküli játék még odébb lenni látszik tőle, de törő-zúzónak már a legjobbunk.
Kucsera Bálint a cizellált hópihe, libben erre, libben arra, aztán megijed a lehetőségektől, mindig azt hallotta hogy semmilyen, erre kiderül hogy jó, és ezzel kész a káosz – pedig az a foci amit (többek közt) Ő csinál, tánc és zene, stb. húha, állj mert még elbízza magát. Azért rúgnia kellet volna kettőt ma, így csak csonka karú Milói Vénusz lesz a szobra – egyszóval torzó a mű.
Rába Patrik lassan, körülményesen, de keveset hibázva játszott – ha nincs támadókedv az ellenfélben úgy látszik gondba kerül kit is kéne leszerelni – a megkapott labda még sok fejtörést okoz néki. Gyorsulni kell mint Talmácsinak a Moto GP-ben – asszem Patriknak erre több az esélye.
Poszuk Balázs kis megfázás után került vissza a csapatba, a legtöbb ami ma elmondható: nem tüsszögött. Szép köröket szaladgált minden nyom nékül, de ez (főleg tőle) kevés. Balázsnak pálca való a kezébe, igazi karmester – mentségére legyen mondva ma a süketek zenekarát kellett volna irányítania, zenészek nélkül nehéz egy zeneművet levezényelni.
Molnár Bálint megküzdött a bal szélen mindennel és mindenkivel – kevés eredménnyel és kevés emlékezetes momentummal. Ő a Csendes amerikai (ajajj, regénycím mielőtt azon gondolkodnátok mitől amerikai a palotási gyerek), több paprika kéne bele, zseniális dolgokat tud , de ma nagyrészt benne maradtak a kunsztok.
Toldi Bence a kiskakas, minden szemétdomb az övé, egymaga kukorékolná a reggelt mindenhol, gólt szimatol mindenfelé, ez persze képzavar, a szimatoló kakas. Már szinte unalmas: a kevesebb olykor több lenne, mégis azt kell mondanom, a góllövő vérű csatár már csak ilyen. Ő akar kitűnni és csak ő, ha kihagyja a helyzeteket lehülyézik Ibrahimovicsot is, ha belövi őket éljenzik a mi Bencénket is. Már csak ilyen az élet.
Schirilla György ma önmaga árnyéka volt, az erejét mutatja hogy ez az árnyék egy duplára így is jó volt, gól és gólpassz, élvezet nézni ahogy robban, ma kicsit vizes volt ez a puskapor, de nekem így is tetszett amekkorát szólt.
Lajtos Levente bemutatkozott a kapunkban, nagy bravúrral védett a kapott gól előtt, ám társai cserben hagyták: tanulság, hogy követni kell a támadást, számítani kell arra is hátha véd a kapusunk. Főleg ha ilyen ügyes mint Levi (Feri, Gabi, Laci, Tomi – nem kívánt törlendő az aktuális meccsnél).
Földi Roland lassan de biztosan kiérdemli a dörzspapír jelzőt, épp annyi örömet ad az ellenfeleinek mint a smirgli a combhoz dörgölve, kicsi a bors de erős, meg ilyesmik jutnak eszembe róla, komoly arccal nyírja az ellenfél próbálkozásait. Jól ő sem játszott ma de látszik hogy az ő esetében a nem jó is jó – van egy szint ami alatt soha nem teljesít.
Cser Márton gördülékenyen illeszkedett a játékba, sok labdát szerzett és keveset adott el, csak a szabadrúgásai voltak afféle 3 pontos Football of America félék. Marci mindig olyan mintha kicsit álmos lenne, de a játéka ébrenlétes volt. Csak azok a szabadrúgások egy Zsebibaba ellen…
Mohácsi Bence második balszélsőként támadott, kőkeményen szerelt, egy olyan napon mikor alig-alig ment a többieknek Ő hozta a saját szintjét és ez a szint nem is túl alacsony. A hátrafelé védekezés (lásd még visszafutás) odébb van, oda finomabb eszközök kellenek, de így is az egyik legjobb teljesítmény volt az övé.
Nagyszegi Mihály fut, fejel és lő – ma is ezt tette és a végén Ő adta a nyugtatót. Higgadt helyzetkihasználása vetett véget a lelki ámokfutásnak, ráadásul egy másik gólja áldozatul esett a jószívű játékvezetőnek – szóval új színt vitt a játékba, csak az előkészítésben kéne pontosodnia.
Szűcs Ádám lábon s fejjel jó volt, bátran kérdezhető akkor miben nem, na a futás az nem erőssége, a futás közbeni szerelés izgalmassá teheti a védőmunkáját, összességében azért nincs itt baj. Ám a Sávoly és még egy kevéssé gyors hátsó alakzat szaporíthatja ősz szálaimat (vagy inkább ritkíthatja őket).