A pályán, ahol minden nap dolgozunk irígylésre méltóak a körülmények. Nem mindig örülünk neki, ha az orrunkra koppint a gondnok: tessék rendet tartani, bűzben nem jó dolgozni (aki járt már labdarúgó öltözőben, tudja mire gondolok) - de ez a szigor is hozzá tartozik, hogy parádés öltözők, remek pálya áll a rendelkezésünkre.
A szakma? Épp fordul a világ és távozik eddigi szakmai vezetőnk Hagymási Zoltán, így búcsúként van alkalmam megköszönni az együtt lehúzott majd 3 évet, nélküle sem jöhetett volna létre ez a bajnoki cím.
A napi munkához érve kell szép szavakat ejtenem Izáról, Kósa Izabelláról, az elmúlt egy év technikai vezetőjéről. Nincs kinevezése a posztra, de nem tudom másként besorolni amit tesz. Meccskönyvet ír, tartja a kapcsolatot a játékvezetőkkel, együtt lélegzik a csapattal - hol van már az az idő, mikor volt olyan edzőtárs aki felháborodott azon, mit is keresnek lányok errefelé?
Mute. Farkas Máté, egykori kapusunk félbefűrészelt sportkarrierje folyományaként próbálkozik az edzőség rejtelmeinek felfedésével. Szálfa termete messze látszik a csapattagok között, mint Gulliver Lilliputban járkál a srácok körében és koránál fogva nem csak pallérozójuk, de már-már barátjuk is, így köt össze láncként sportbarátsággal több generációt is (félretéve az emelkedettséget: Mute az én barátom, Ő meg a sihedereké).
Végül a Coach, vagyis e napló szerzője - akiket itt említettem, s akiket talán elfelejtettem, mindőjüknek köszönöm a közös munkát, remélem az időnkénti nézetkülönbségekre gyógyír volt a fiúk sikere.
Mivel ez a korosztály egy másik dimenzióba lép, először a karrierjük során idősebbek között játszanak tovább, s annak az időszaknak egész más - felnőttebb - körülményei lesznek, úgy gondolom, hogy a Darázsblog bezárja lapjait és (talán) örökre itt marad a virtuális térben mementóként: Volt egyszer egy csapat, mely meghódította az általa meghódítható csúcsokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése