DD: Jászberénytől Maglódig

Hátsó sor:
Szabó Bertold, Barthel Gábor, Baranyi Sándor, Wesselényi Tamás,
Kurán Ádám, Tóth István, Pacsuta Norbert

Középső sor:
Iglódi Kristóf, Lkhagvasuren Javkhalantugs Jhonny, Szűcs Ádám, Kovács László edző, Kósa Izabella technikai vezető,
Farkas Máté kapusedző, Albert Dávid, Molnár Bálint, Dankó Dániel

Ülő sor:
Király Ferenc, Rába Patrik, Balázsovics Máté, Lak Imre, Laki Márton, Kucsera Bálint, Földi Roland, Tóth Bence, Prazsák László

Messzebbről kell kezdenem. Két évről van itt szó - amikor elkezdtük, esély nem látszott arra, hogy valaha, bárhol is bajnoki címet ünnepelhetünk. Kedves, lelkes amatőr társaságként pallérozódott az 1994 (95)-ben született Szt. Istvános csapat. Ami mégis az első perctől feltűnt: az összetartás és az akarat, hamar ritka jó közösséggé váltak a fiúk. Az egész első évünk a vágyak ébresztésével és az elérhető fejlődés határainak keresésével telt.
Mire az idei bajnokság kezdődött, kialakult egy "kemény mag", ebbe a kezdő csapatba nem volt egyszerű bekerülni. Ez adta az idei év igazi próbatételét: hogy lehet tűzben tartani 21-22 játékost úgy, hogy azok egy része kiegészítő szerepet visz és ennek ellenére mindent megtesz a közös sikerért és egyben saját céljaiért. Ezt a célt a reméltnél sikeresebben teljesítette a csapat - így lehetett a sérüléseknél eredmény visszaesés nélkül változtatni nem csak az összeállításon, de a játékunk jellegén is.

A kezdet - 2009. nyár

Felső sor:

Toldi Bence, Cser Márton, Tóth István, Sávoly Gergő, Dankó Dániel, Molnár Bálint, Szűcs Ádám, Nagyszegi Mihály,
Varga Bálint, Poszuk Balázs

Guggolnak:

Kovács László edző, Cseperkáló Gergő, Prémusz Róbert, Földi Roland (takarásban), Kövy Attila, Kucsera Bálint (takarásban),
Schirilla György

Elöl: Lajtos Levente, Szalkai Ferenc

Félúton - 2010. nyár

Álló sor:

Rába Patrik, Szűcs Ádám, Tóth István, Toldi Bence, Mohácsi Bence, Nagyszegi Mihály, Cseperkáló Gergő, Dankó Dániel, Tóth Bence, Sávoly Gergő, Szabó Bertold, Varga Bálint

Térdelő sor:

Szalkai Ferenc, Kósa Izabella, Sipos Éva, Földi Roland, Kucsera Bálint, Kövy Attila, Pityó László, Horváth Bendegúz,
Juhász Gábor, Kovács László, edző

Az idei bajnokság kezdetén ugyan kialakult a fentebb említett játékoskeret, de nem tudtuk az NB II Közép C csoportban játéktudásunk mire lesz elég. Az sejthető volt, hogy a személyiségünkből adódóan a vetélytársakhoz képest magasabb fokú irányítóképességgel rendelkezünk, a játékunk filozófiája nem az alkalmazkodáson, inkább az uralkodáson alapszik. A kérdés mindig az: mit szólnak ehhez a többiek?
A felkészülésünk jól sikerült, a rajtot nagy reményekkel vártuk. Elsőként Jászberénybe utaztunk - nem sejtettük hogy a legnagyobb ellenfelek épp ők lesznek egy éven át. Némi játékvezetői segédlettel (ehhez végig szokni kellett: ahogy kitesszük Budapestről a lábunkat, a szemérem megszűnik az ítélkezésben) és pocsék játékkal ki is kaptunk. Nekem pofon volt a szurkolók részéről: ma nem kérünk üdvözlést a meccs után - azt gondoltam a kapocsnak akkor is kapcsolni kell, ha baj akad - de aki utcalány lesz ne sírjon ha dugni kell, a focista játszik, a szurkoló szurkol és így kerek a világ. Egy hétre rá aztán helyreállt a béke, Dunaharasztin már a pofonok is csak közelebb hozták egymáshoz a játékosokat, szülőket egyaránt.
Az ősz hátralevő része egy egypúpu hullámvasúthoz hasonlított. Diadal diadal hátán, sziporka mindenütt - aztán mikor a könnyebb ellenfelek maradtak, két döntetlen és egy nyögős 1-0 Maglód ellen. Azért már az első helyen fordultunk - ha csak 1 pont előnnyel is, Dankó Daninak reális esélye lett a gólkirályi címre is. Mi rúgtuk a legtöbb gólt és mi kaptuk a legkevesebbet.
A szinte végig állandó kezdő csapat az alábbiak szerint alakult: Kurán Ádám - Földi Roland, Szabó Bertold, Tóth István, Mohácsi Bence - Király Ferenc, Barthel Gábor, Tóth Bence - Horváth Bendegúz, Dankó Dániel, Molnár Bálint. Támadó szellemű, kreatív játékosok sora eredményes elegyet alkotva érte el az őszi bajnoki címet.
Mikor évet értékel az ember, nem hagyhatja ki a fájó pontokat sem. Az ősz közepén Mohácsi Bence úgy döntött, megpróbálna magasabb szinten játszani - úgy hagyott ott minket, hogy még a szerelést is az iskolába vitték be a szülők. Az évek során páran távoztak már a csapatból - volt akinek örültem hogy elment, volt akit én küldtem el - de nem tagadom, Bence távozása (és annak módja) még öreg fejjel is megviselt. A téli szünetben a korábbi távozók egyféle egységfrontba tömörülve próbáltak minél nagyobb katyvaszt előállítani - az első hely ellenére volt bennem bizonytalanság, nem roppan-e meg az összetartás, a küzdeni tudás.
A téli időszak legrosszabb pillanata Molnár Bálint sérülése volt, a keresztszalag szakadása legértékesebb játékosunkat ütötte ki. Elgondolkodtató a sportorvosi ellátás minősége, a felületes törődés éveket vesz el fiatal sportolók életéből, s miután a társadalombiztosításon belül szinte nincs is speciális ellátó - nem kevés pénzbe kerül a családoknak hogy szemlélhetik a gyerek tönkre tételét.
Dankó Dani már decemberben furcsa bokasérülést szedett össze (valami bicikli dolog) és az egész tavaszt meccsről-meccsre összedrótozva játszotta végig, Barthel Gábor is az "alapozás" nagy részét duplára dagadt bokával nézte végig.
Öröm volt viszont az újak: Dzsoni (vagy Jhonny, de mindenképpen Lkhagvasuren Javkhalantugs), Iglódi Kristóf és Albert Dávid érkezése, illetve a kisebbek közül Balázsovics Máté és Prazsák Laci érlelődő tehetsége.
Az tavaszi idény a "nagy rangadóval" kezdődött. Most már bevallhatom, nem kalkuláltam sok pontot - leginkább egyet sem. Arra gondoltam, a bajnokság második része aprómunkával telik majd. Pótoljuk a kiesőket és megpróbáljuk az őszi mintát: utolérni a Jászberény - Szolnok kettőst és a végén... A dobogót éreztem reálisnak.
Ehhez képest 0-1 -ről 5-1 és a következő pontvesztéskor már igazából eldőlt minden. Egy nagy rohanás volt az egész. A dolog értékét növeli, hogy kapusunk Kurán Ádám vakbele gondolt egyet és kilukadt, hirtelen nem a sportról hanem az életről kezdtek szólni a dolgok. A ferencvárostól télen érkezett hálóőr, a 95-ben született Baranyi Sándor innentől kettős terhelésben játszott - ez sem a feladatkönnyítő tényezők egyike. Tóth Pisti térdkalácstörése már csak a tortahab volt, de valahogy úgy alakult: ha valami baj lett, az nem megölt, hanem megerősített minket.
Egy "nagy" győzelem Szolnokon, egy komoly küzdelem a Szigetszentmiklós ellen, mázli Gyöngyösön és az utolsó két fordulóban már ki is lazulhattunk - Maglódra már az ünneplés maradt.
A tavasszal legtöbbször pályára lépett csapat már nem volt annyira állandó mint az előzőekben, szélesebb spektrumon mozogtunk, már váltogattuk a játékrendszereket is. Kevésbé csillogó, de masszívabb csapatjátékkal sikeresebbnek bizonyultunk az első fél évnél is - épp 1 ponttal szereztünk többet.
Nézzük a vitézek sorát: Baranyi Sándor - Földi Roland, Szabó Bertold, Tóth István, Albert Dávid - L. J. Dzsoni, Rába Patrik, Iglódi Kristóf, Balázsovics Máté - Horváth Bendegúz, Dankó Dániel. Összehasonlítsuk? 6 új fiú a korábbi fix kezdőkhöz képest és az eredményesség maradt. Ez csak a kezdésnél említett akarattal és hittel volt elérhető.
Ez a hozzáállás amit a leginkább szeretnék megköszönni az egész csapatnak a bajnokság végén.