Más

Most kiterjesztem a látóhatárt és egy aktuális labdarúgó kérdésben írom ki a feszülő gondolatokat - nem mi vagyunk az érintettek, de a hatás minket is érint.
Van-e erkölcsi, gazdasági, etikai, stb. minimum, amit mindannyian betartunk? Létezik-e tízparancsolat-szerűség mai világunkban?
A vallási utasításokban szereplő pontok néhánya nem a mi hatáskörünk (1. Ne tisztelj más isteneket, 2. Ne imádj bálványt Isten helyett, 4. Szenteld meg a hetedik napot) ám a többség (3. Isten nevét hiába ne mondd, 5. Tiszteld a szülőket, 6. Ne ölj, 7. Ne törj házasságot, 8. Ne lopj, 9. Ne tégy hamis tanúságot, 10. Ne kívánd ami embertársadé) nem tűnik idejét múltnak napjainkban sem.
Valamikor a 90-es években az MTK elsők között lett igazi tulajdonos (Várszegi Gábor) "játékszere". A magyar fociban először áramlott egy csapathoz ellenőrzött, befektetés szerű pénz. Simán összevásárlódott egy akkori viszonyokban verhetetlen társaság, Babos Gábor, Illés Béla, Halmai Gábor, Zavadszky, Molnár Zoltán, Kuttor Attila mint méhek a lépre jöttek és lettek kék-fehérek Egervári Sándor irányítása alatt. Nagy álom volt a BL főtábla, de valami miatt ez mégsem jött össze. Próbálkoztak holland edzővel (Henk ten Cate) is, de semmi eredmény.
Az egyik ilyen alkalommal nyílt ki a szemem. Nem mondanám túl koránnak, voltam már vagy 41 éves, de így utólag azt mondom vakon néztem a játék magyar verzióját addig a napig, míg a Dinamo Zágráb nem jött Budapestre. 1999. augusztus 25., visszavágó a csoprtkörbe jutásért. Zágrábban 0-0 volt, mindenki arra készült, a Fradi 95-ös szereplése után újra magyarokat nézhetünk komoly ellenfelek ellen komoly tétért.
Már az vicces, hogy egy ilyen súlyú meccsre 6000 néző ment ki, dehát az MTK az csak MTK (habár gyerekkori emlékeim között van Komló-Szombathely magyar bajnoki 12000 nézővel - de akkor állítólag szögletes volt na labda).
Szóval, a meccs. Riporter Knézy Jenő, az akkori megmondóember - a mai srácok csak a fiát ismerhetik a Duna TV-ből meg az Eurosportról, mit mondjak, van különbség. Az idősebbiktől jobban félt a kor labdarúgója mint pénztárostól fizetésnapon, egyik aranybecsűje (magyar bajnokin egy sokszoros válogatott ügyetlenkedésénél): -És kérem ez az ember nálunk harmincvalahányszoros válogatott. A mítoszrombolás (lásd még: magyar focisták mint szentek, aztán mint lógós csirkefogók) nagymestere képes volt minden közvetítésében mindenkit kioktatni, a magyar szurkoló szerint nem volt olyan hatalom akinek be ne nyalt volna (szovjet meccsek, hol vagytok ma már?), jellemző, hogy egy-egy közvetítésébe is behallatszott ahogy a szurkolók kórusban kiabálták: Élvezz Jenő!
E kitérő csak az abban a korban természetes véleményformáló hatalmat volt hivatva jelezni. Nevetnem kell, ha arra gondolok: a tévériporter egy személyben volt Story Magazin és Való Világ, ha ma lennének moderátorok az akkori nagyok (Vitray, akit Kossuth-díjra is felterjesztettek, Gyulai, aki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség csúcsait ostromolta) talán VV Jenőnek, Tamásnak hívnák őket?
Meccs a Hungária kőrúton - az én értelmezésem szerint (akkor is így gondoltam) nagy karrierek lehetősége, kapu Európa felé. Továbbjutsz és majd gólt rúgsz a Barcának, Realnak és már visz is valaki, szárnyára vesz a világhír - akkoriban ez nem volt annyira lehetetlen mint ma, kicsit közelebb volt a kiugrás lehetősége.
Végül persze összeroppantunk a tét alatt, 0-2 lett a vége és a TV-ben mást sem hallottunk, mennyi pénztől esett el a klub, a játékosok. Hogy a sikernek a pénz nem lényege, csak következménye - erről szó nem esett. A kiugrási lehetőség elmulasztásáról a riporter (és másnap a sajtó többi része sem) szót nem ejtett. A büszkeség, a vágy, hogy átléphetjük saját árnyékunkat - mind eltörpült az elmulasztott LÓVÉ mellett.
Dzsudzsák. Miatta született az írás eddigi része. Nincs közünk hozzá? Mégis, ki határozza meg a gyerekek vágyait? Milyenné akarunk válni kiskorunktól kezdve? Mit sugallnak az ideáljaink?
Dzsudzsák Balázs kitört az itthoni körülmények közül. Ő az, aki fényként villant fel az alagútban, lehet innen is menni a csillagok felé, közé - és tessék, Mahalacska, vagy Mahacskala, vagy mifene iszonyatos pénzért. Napi másfél, vagy három millió forint - ezt már akarattal sem lehet elkölteni, ennek a fele, harmada is elég az ükunokáknak is. Jenőnk, ha élne, élvezne rendesen, az ő normái kielégültek. Van is támogatója az ügynek mindenfelé, az egyszerű meccsrejáró persze káromkodik, az érintettek cserébe nem értik a reakciókat - nem értenek semmit. A bankszámla, a celebtündér, a "felső" tízezer mindent lefed. Mi itt a végeken papolunk a tisztességről, barátságról, szervezzük hogy a srácok maradjanak együtt míg el nem érik a karrier valós lehetőségét - aztán ott van a dagesztáni minta és a kölök dönthet: Laca bá vagy .... és itt jöhet bármi, ami nekem tízegynéhány évvel ezelőtt csengett be.