Folytassuk rohammal

Összeállni látszanak a dolgaim, újra viszonylagos rendszerességgel tudok írni, van is miről. A legutóbbi lényeges feljegyzésem óta eltelt vagy mittomén mennyi idő, azóta játszottunk pár mérkőzést, edzegettünk, a játékosok egy részét foglalkoztató iskolai csapat is túljutott a diákolimpiai selejtezők egy részén - szóval lássuk a medvét.
Szt. István SE - Rákosmente   U-17  bajnoki láblabdázás
4-0 (1-0)
Rozsnyai u., 40 néző
Szt. István SE: Baranyi S.(-) - Földi R.(5), Szabó B.(6), Tóth I.(6), Balázsovics M.(5) - L. J. Dzsoni(5), Iglódi K.(5), Rába P.(7), Prazsák L.(6) - Lak I.(5), Dankó D.(6)
RKSK: Zubány - Porsche, Dorogi, Negrea, Schneider, Molnár T., Nagy R., Polgári, Pokorny, Görömbei, Rácz N.
Csere: Iglódi helyett Kucsera B.(6), Balázsovics helyett Laki M.(6) és L. J. Dzsdoni helyett Horváth B.(7) - mindhárom a szünetben, Lak helyett Szűcs Á.(6) a 60. percben, Prazsák helyett Tóth B.(-) a 80. percben
ill. Polgári helyett Vágó a 28. percben, Pokorny helyett Fülöp az 57. percben
Sárga lap: Schneider a 65. percben
Góllövők: Prazsák László a 10. percben, Szűcs Ádám a 67. percben, Dankó Dániel a 84. percben, Dankó Dániel a 87. percben
A tavasz eddigi legjobb játékával kezdtünk. Tartott is az ötletdús játék vagy 15 percig, ekkorra már nagy előnnyel játszhattunk volna. Egyérintős támadások, átadás fel és oldalra, visssza - írnám hogy felpassz, meg visszapassz, de a szakma régi-új irányítói, kik e kifejezéseket meghonosították mostanság a hozzá nem értéssel párosítják eme szavakat. Nem egyszerű az edzők dolga itthon. Akinek állása van nem csak a csapatfelkészítéssel, képzéssel kell hogy foglalkozzon, hanem (a legmagasabb szintekig) a megfeleléssel is. A nagyok olykor kinyilatkoztatnak - s követni kell őket, mert.... És itt bármi jöhet. NB I-ben, NB II-ben állásvesztés, lejjebb a szakmaiság megkérdőjelezése: mondom, újságokon keresztül.
A vezetés megszerzése után leült a játékunk. A félpálya környékén megszereztük a labdát, aztán jött a semmi. Mire félidőt jelzett az óra és a játékvezető, már lila fejjel néztem a fiúkat: jó hogy nem kell cipóra verni az ellenfeleket, de talán egy zsömlényi nem ártana.
A második játékrész már inkább hozta a tényleges különbséget, mégis csak az utolsó 10 percben lett nagyobb a győzelmi arány. Mondanám hogy ezek a legnehezebb találkozók, de ez nem lenne teljesen igaz. A legnehezebb ugyanis nem egy-egy hétvégi meccs, hanem az önmagunkkal vívott küzdelem. Hétről-hétre nem elbukni: ez az igazi mestermunka. Egyen túlvagyunk ismét, legyen legalább ennyi mindig.