Necc

Legalább necces volt a hétvégi bajnokink a nagyobbakkal. Már írtam róla, nagy műgonddal igyekszem kerülgetni az érzékenység, a dícséret, az indulatmentesség és az őszinteség bójáit ezen a blogos pályán. Magánblog közhasználatra. Ha napi politikai naplót ír valaki, nem nagyon érdekli megsértődik-e Gyurcsány Ferenc azon, hogy lehazaárulózzák, esetleg Orbán Viktor, ha nem eléggé dícsérik. Sportbejegyzős sorozatnál is be van kalkulálva a naplopó focista, a kapzsi és ostoba vívó, vagy éppen a megalomániás kosárlabda edző, vizilabda szövetségi kapitány. Személyes, de mégis arc nélküli a dolog. Itt azonban az arc nélküliség arcátlanságot jelent, a közelség érzékenységet, az őszinteség bajkeresést.
Mégis. Másfél éve elkezdtünk egy munkát. Kíváncsi voltam, lehet-e közösségi normákkal közösséget alkotni. Segítőkészséggel áldozatvállalást generálni, világos és érthető szempontok alapján az önös érdekeket hátrébb soroltatni. A sportképességek javítása is szerepel a listán, de nálam hátrébb sorolódik: meggyőződésem ugyanis, hogy a pályafutás jövője elsősorban genetikai, vagy kisgyerekkori életstílus következménye: ha tudsz focizni akkor tudsz, ha nem - hát megtaníthatlak valamennyire, de erősen behatárolt a mérték. Nem akarok edzőlegendák leszólója lenni, de aki a magyar fociban dolgozók tudatlanságáról beszél jó ha bekalkulálja: mi lényegesen többet tudunk erről az egész sportágról, annak élettanáról, taktikai repertoárjáról, mint amennyit a nagy generáció (Baróti, Illovszky, Lakat, stb.) valaha is tudott. Csak az ő korukban a játékosok tudtak focizni, a rétekről, grundokról úgy jöttek több százan egy kisegyesület toborzójára is, hogy szinte semmit nem kellett TANÍTANI nekik. Aki nem tudott az be sem került - a többi volt az edző dolga. Savasodás? Fartlek? Kis játékok? Fel- és visszapassz? Kiröhögték volna az edzőt a régiek. A fussunk pár kört, feszkajlogjunk, rugdossunk kapura és játsszunk bőven elég volt a világ élére kerüléshez.
Jól elkalandoztam, de ez ma sincs másképp. Ha van egy Bendegúzod, egy Bálintod, egy Danid elöl - egy Pistid és egy Bertid hátul, nélküled is működik az egész, csak legynek értelmes keretek. Senki ne higgye, hogy az első hely én vagyok egy csapattal - ez a csapaté velem. Ami ebben az edző része az elsősorban a szeretet, a megbecsülés, meg egyéb nyálas dolgok (hiányát láthatjuk az idősebbek vesszőfutásánál - mielőtt bárki leszólásnak venné, nekem is volt ilyenben részem ennél a klubnál pár éve). Viszont semmit nem ér a részek nélkül az egész - a tudás egyedül kevés az NB II C csoportban is. Ha hiányozna az említett öt játékos: nincs első hely. Ha bomlik az egymás iránti felelősségérzet: nincs első hely. Szomorú igazság, de azért mégis csak igazság.
Mindez most éppen Mohácsi Bence és egy hétközi Kiss Benjámin miatti szóváltás miatt íródott - milyen érdekes, a 11 mérkőzést zsinórban nyerő alakulat szinte azonnal pontot veszített. Sosem értettem, ha valami működik az miért nem jó az embernek. Ha egy kóser Windows fut a gépen, minek kell egy új verzióval próbálkozni, egészen addig, amíg sorra lefagynak a programok és lehet keseregni, milyen szar is a világ.
A Moha kérdéskör szerintem megér még egy misét (Schirilla, Juhász és most a Bence - kettőnél semmi meglepő, de épp a Mohácsi? kiakad a mérőm olykor), addig is legyen az eredmény:
Szt. István SE - Erzsébeti SMTK
2-2 (1-2)
Rozsnyai u. 70 néző
Szt. István SE: Kurán Á.(8) - Cseperkáló G.(5), Szabó B.(5), Tóth I.(8), Pityó L.(4) - Király F.(4), Barthel G.(5), Tóth B.(4) - Horváth B.(5), Dankó D.(4), Molnár B.(4)
ESMTK: Szabadics - Karlecz, Pálházi, Demcsó, Onozó, Katona, Posta, Hajzlinszki, Nádudvari, Ignácz, Novák
Csere: Király helyett Lak I.(5)a 38. percben, Szabó helyett Pacsuta N.(5) az 51. percben, Pityó helyett Földi R.(5) a 61. percben, Tóth B. helyett Csala D.(5) a 66. percben, Dankó helyett Rába P.(5) a 73. percben
Nádudvari helyett Deák a 14. percben, Novák helyett Matola a 88. percben.
Góllövők: Posta a 25. percben, Demcsó a 31. percben, Barthel Gábor a 32. percben, Dankó Dániel a 47. percben.
A fentiek mellett számított még az őszi szünet, a sok betegség, lejtett a pálya, szögletes volt a labda, egyszóval: szar a fa. Ennyi sérülés, rosszullét miatti cserére nem is emlékszem egy mérkőzésen belül (Szabó, Pityó, Dankó) a kóválygókról nem is beszélnék - ha nincs a kapuban Kurán Ádám, bizony a pont sem lenne meg. Mindezt úgy, hogy a játék tényleges képe szerint nyerni kellett volna: hogy sokat ne kelljen törni a fejeket a kimaradt helyzetek mián: a 11-est be kéne rúgni, oszt gondolkodhatnánk a továbbiakon 5 pont előnnyel. A Szolnok, talán még a Tura elleni játék után azt gondolhattuk, vége a szezonnak, a neheze megvolt. Nem. Ez az ESMTK összesen kétszer kapott ki és az ezután következő Monor is ugyanennyi vereséggel áll. Hogy mit érünk hosszú távon, az mostanság derül ki - még szerencse és a korábban megdolgozottak következménye, hogy egy döntetlen után füstölgünk, három pontnyi előnnyel a mezőny előtt. Mégiscsak jobb így, mint alulról szagolni a tabella elsőt.